Kőszegi Imre interjú

Dobos, vezető, tanár, a Magyar Jazz Szövetség elnöke volt évekig.

A magyar jazzdobosok egyik legjobbja Budapesten született. Pege Aladár együttesével

játszott, akivel elnyerték a Magyar Jazz Rádió Western fesztiválok és klubok versenyének első díját. A hatvanas években többször is feltűnt ezeken a fesztiválokon és klubokban, sőt nemzetközi szintű elismerést is elért.

1975-ben alapította az első saját együttesét (Kőszegi Rhythm and Brass), amely sajátos módon sorakoztatja fel az együttes tagjait, két fafúvós, egy dobos és egy ütős személyében. 1980-ban megalapította nemzetközi együttesét Jack Gregg amerikai basszista, Zbigniev Namyslowski lengyel szaxofonista, és Gárdonyi László magyar zongoraművész (tanár a bostoni Jazz-Akadémián) társaságában, és nagy sikerrel turnéztak Európában.1980-ban még együtt játszott a "Super Trio" és a The Creative Art Ensemble (24 zenész) együttessel. Mindemellett időnként átszervezi saját együttesét, fiatal zenészekkel veszi körül magát. Kőszegire leginkább a bebop-jazz volt nagy hatással, de zenei nyitottsága jellemezhető azzal is, hogy segített Szabados György "The Wedding" című művének alkotásában és közreműködött számos jazz-és popzenei felvétel elkészítésében. Az interjúban jelenlegi tevékenységi köréről és zenekarairól kérdeztem az elismert művészt.

- Az elmúlt években milyen formációkban szerepelt, és melyek azok, amelyek a mai napig megvannak?

Nagyon régóta zenélek, szinte mindenkivel játszottam, aki él és mozog. A régi "garnitúrával", akikkel kezdtem a szakmát, akikkel felnőttem - és egyidősek vagyunk -, azokkal szinte örök marad a kapcsolat, a zenélés. Ehhez a "galery"-hez tartozik Pege Aladár, Babos Gyula, Tomsits Rudolf. és még sokan. A Take 4 formációval a mai napig játszunk az operabálon, színházakban, jazz fesztiválokon. Velük keveset koncertezünk, mert egyrészt kevesen tudják kifizetni a gázsit, másrészt mindenki eléggé elfoglalt. Három CD-re kaptunk eredetileg megbízást, melyet teljesítettünk is, de ma is működőképes a produkció.

A másik profilom - ami végigkísért egész életemben - a fiatal tehetségeket összegyűjtése - magam köré. Ez nevezhető egyfajta missziónak is. Hozzá kell tennem, hogy a jazz bonyolult nyelvezet, melyet csak idézőjelben lehet tanítani. Az a fő témaköre, hogy a tanuló hogyan tudja visszaadni, a koncerten bemutatni - a saját nyelvén - a tanultakat. Ezekkel a fiatal srácokkal játszom a mai napig és megszámlálhatatlan csapatom van velük. Ugyanis a jazz arról is szól, hogy mindenki játszik mindenkivel ezer féle formációban.

Hat évig voltam a Magyar Jazz Szövetség elnöke, de nem szerettem a gyakori gyűléseket. Inkább játszani szeretek, mint beszélni róla. Jelenleg László Attila tölti be az említett tisztet. Nem érdekelnek a különböző titulusok, én inkább zenélni szeretek.

- Egyáltalán, meg lehet számolni a különböző zenekarokat, amikben szerepel?

Nem. Tony Lakatos, Dresch Mihály, Babos Gyula, Dés László,a Dely fívérek, Tűzkő Csaba, Csepregi Gyula, Füsti Balogh Gábor, Gárdonyi László. Ők mind velem kezdtek. Mint mondtam, a jazz eléggé szerteágazó, mozgó dolog - sokan játszanak sok formációban, mindenki mindenkivel. Van pár régi betokosodott együttes, akik már vagy negyven éve együtt játszanak, nap mint nap. Ennek legalább annyi előnye van, mint hátránya. Nem tudom, hogyan lehet egyáltalán valakit negyven évig nézni. Én megőrülnék tőle. Persze én is játszom már vagy harminc éve Pegével, de nem minden nap. Így viszont nagyon jó. Ilyen a Szakcsi és a Babos is. Például a Babos Gyulával már rengeteget játszottunk együtt, de duóban még soha. Ez is megvalósult a múlt héten a Benczúr házban. Adtunk egy koncertet duóban.

- Milyen dalok szerepeltek a repertoárban?

A koncert előtt beszélgettünk, ittunk, ettünk, majd beültünk és játszottunk. Semmi sem volt megbeszélve előre. Ennek ellenére jól sikerült és még egy évig tudtunk volna játszani abban a teremben. Ez például az előnye annak, hogy valaki sokat játszik valakivel és érzi, amit a másik érez. Egymás gondolataiban olvasnak. A hátrányairól már beszéltünk, de hozzátenném, hogy a jazz-ben fontos a fiatalság, a frissesség, és fontosak az inspiráló új arcok.

Majdnem kihagytam a sorból a standard-eket játszó triómat, melyben Lattmann Béla és László Attila játszanak. De nemcsak jazz produkciókban vettem részt. A hetvenes évek volt a "bőséges termés" időszaka, amikor minden nap stúdióban dolgoztunk. Nem tudok olyan formációt mondani, amiben akkor ne szerepeltem volna. Ezt ajánlom a tanítványaimnak is. Ki kell próbálni minden stílust, nyitottnak kell lenni!!! A harmadik profilom, hogy sokat járok külföldre neves sztárokkal.

- A külföldi kapcsolatait menedzsernek köszönheti, vagy saját erőből jutott el idáig?

Csak a hosszú éveknek és a szakmai múltamnak köszönhetem. Sajnos, Magyarországon nem beszélhetünk menedzselésről. Itt soha nem is volt ilyen. Lehet, hogy az elmúlt években már fejlődésnek indult, de szerintem soha nem volt olyan profi, mint máshol. Különben ilyen szempontból a jazz mostoha műfaj. A magyarországi menedzserekről csak a legrosszabbakat tudom mondani. A jazz persze még mindig rétegzene, de rengeteg embert érdekel amellett, hogy az ország egy "operett-nemzet". Nem is beszélve a "Lajcsi-lázról".

Ami a sok negatívum mellett viszont pozitívumként említhető, hogy úgy érzem, visszatért az élő zene. Talán a jazz is föllendül (klubélet). Régen csak az egyetemeken volt jazz. Persze sok múlik a szervezésen, a médiákon, reklámokon!!!

A világ hatalmasat változott. A hatvanas évektől kezdve a jazz bejött a köztudatba, de akkor még másról szólt. Akkor ez szinte forradalom volt. Aki jazz klubokba járt, az ellenzéki volt. Szóval egy kicsit a politikáról is szólt. Akkoriban a művészet minden ágában próbáltunk a nyugatihoz hasonlót alkotni (Fellini filmek). Úgy is lehet mondani, hogy egyfajta kitörési lehetőség volt a rácsok közül. Egy kis utca, ösvény, mely kivezetett a bezártságból. Most pedig egymás után jönnek a feketék, zöldek, pirosak.

Visszatérve, a jazzben is lehet üzlet. Nyilván nem olyan nagy, de ha egy produkció - akár jazz - kellően van reklámozva, promótálva, megveszik.

Nagy gondom van még a mostani idézőjeles "kritikusokkal". Nem mernék a helyükben tollat ragadni addíg, míg bizonyos elméleti, történelmi, zenei dolgokkal nem vagyok tisztában - tisztelet a kivételnek. Olvastam pár kritikát és katasztrófa, hogy sokan nincsenek tisztában fogalmakkal sem. Nekem - hogy őszinte legyek - gusztustalanok a kiadók különböző dolgai is. Vannak kiadók, akik megtehetik, hogy saját kiadványaikat, saját újságukban, televíziójukban, saját fesztiváljukon folyamatosan nyomják. Még a csapból is Ők folynak.

- Mióta tanít a tanszéken, és hogyan került oda?

Az iskolát kezdetektől ismerem. 1975-1977 tájékán alakult Gonda János ötletei alapján. Neki köszönhető az egész. Mikor megalapították, mi már ismert jazz muzsikusok voltunk és már bőven játszottunk. Nem szorultunk rá a tanításokra. Sőt, én négy évig nyugaton éltem, ott sokat tanultam. Először Kovács Gyula tanított a kezdetektől a tanszéken, majd '92-ben maghalt. Ekkor kértek fel, hogy vegyem át a helyét. Így kerültem az ütős tanszék élére. Lassan tíz éve vagyok ott.

1997-98-ig Gonda János volt az igazgató. Őt leváltották ( egy értelmetlen magyar törvény miatt ). Akkor jött Borbély Mihály. Két-három évig volt a vezetés élén és átadta helyét Binder Károlynak.

- Milyenek a fiatal tanítványok a tanszéken?

Természetesen mindenkinek van mit tanulnia még, de van egy-két olyan tanítvány, aki ügyesebb a vártnál. Vannak, akik már profin kerültek oda, rutinosak, ismertek, de úgy döntöttek, hogy elvégzik a sulit.

- Mondana pár szól a tanszékről, a felvételiről, a tanítás menetéről?

A Semmelweiss utcában van a tanulmányi osztály, ahol mindenki megtudhat mindent a felvételi követelményekről. Írtam két kottát - saját ötleteim, koncepcióm alapján -, ezeket is érdemes ismerni már felvételikor. Ezeken kívül a bostoni Berklee School anyagából kell ismerni a mérföldköveket, a legfontosabb kottákat. Az iskola rendelkezik különböző oktató anyagokkal (hanganyag, kotta, videó stb.). Ezeket bármikor, bárki igénybe veheti.

- Mi a tanár tennivalója, célja az iskolában?

Az, hogy a diáknak átadja a tapasztalatát. Bővebben: van két pont, melynél az egyik pontból a másikba rengeteg kusza út vezet. Azok az emberek, akik engem tanítottak, megpróbálták lerövidíteni ezeket az utakat és a legrövidebbeket megmutatni nekem. Szóval én is a legrövidebb, legegyszerűbb utakat próbálom megmutatni, felfedni a tanítványoknak. Amit még fontosnak tartok, hogy a tanítvány is meg tudja mutatni, el / elő tudja adni, amit tanult. Lényeges, hogy megtanulja a "nyelvet", majd a későbbiek folyamán saját egyéniségével ötvözze azt.

2001. július 2.